A XX. századi totalitárius diktatúrák családrombolása szakmai konferencia – részletes beszámoló
A Szabadságvédő Alapítvány és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szakmai konferenciát szervezett az európai totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapja programsorozat részeként.
Az augusztus 23-ai emléknap küldetése egyértelművé tenni, hogy minden diktatúra egy tőről fakad és a felelősen gondolkodó emberek számára elfogadhatatlan.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a diktatúrák borzalmainak az egyes családokra gyakorolt hatásai a mai napig éreztetik hatásukat. A Ratkó-korszak, majd az azt követő abortusz-liberalizáció szélsőséges, családromboló intézkedései máig kihatnak hazánk népesedési adataira, viszont a legfrissebb születési adatokat biztatónak tartja. „A szülőképes korosztály szűkülése és a hatvan év feletti korosztály bővülése olyan negatív adottságok itt Magyarországon, amelyekkel nekünk külön is meg kell küzdenünk. Viszont jó hír, hogy előbb-utóbb ez a hatás is el fog múlni, 2020 első hét hónapjának népesedési adatai talán már ez irányba is mutatnak, hiszen a születések száma is közel öt százalékkal növekedett és a halálozások száma pedig ennyivel csökkent.”
Magyarországon nincs egyetlen olyan család sem, amelynek legalább egy tagját ne érintették volna hátrányosan a totalitárius diktatúrák, legyen szó akár a fasizmusról, akár a kommunizmusról – vélekedett, majd felidézte, hogy az intézet névadója, Kopp Mária családja sem volt kivétel a megaláztatások sorozata alól.
Ugyanakkor az egyéni történetekből az is kiviláglik, hogy a család hatalmas megtartó erő, amit az ilyen pusztító rendszerek sem képesek lerombolni. A család ereje önmagában olyan érték, ami védelmet nyújt a legsötétebb korszakokban is, Kopp Mária szavaival fogalmazva: „a család védőfaktor”.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszter-helyettes megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy az augusztus 23-ai emléknap egy tíz évvel ezelőtti magyar-lengyel-litván kezdeményezés eredménye. 1939-ben ezen a napon köttetett meg az a Molotov-Ribbentrop paktum, melynek értelmében a két ellentétes – a náci és a kommunista – diktatúra megegyezett, hogy felosztják egymás között Lengyelországot, valamint Közép-Kelet Európa országait saját érdekszféráikká teszik.
Az előző század diktatúráinak közös vonása, hogy a családokra, mint ellenségre tekintettek. A náci és a kommunista eszmék követői ugyanazokat a polgári keresztény értékeket vonták kétségbe, illetve tagadták, ezért tudtak érdekeik mentén kiegyezni egymással - mondta az államtitkár.
„A náci önkényuralmi rendszer és a kommunista diktatúra áldozatai ugyanolyan fájdalmakat szenvedtek el. A legkülönfélébb módszerekkel igyekeztek szétzúzni a hagyományos polgári családokat.” Példaként említette, hogy a náci Németországban arra buzdították a gyerekeket, hogy jelentsék fel szüleiket, amennyiben a rendszert kritizálták. Magukat a gyerekeket a kommunizmus idején nem tekintették a család teljes értékű tagjának, a termelőmunka akadályainak látták, ezért születtek meg az egész hetes napközik a munkaversenyek idején. Ugyancsak mindkét rendszer jellemzője volt az egyházellenesség is.
Rétvári Bence kiemelte: a családellenes ország létrehozása azért volt érdek, mert ha nincs család, nincsenek emberi kapcsolatok, könnyebb az embereket a szélsőséges ideológiák áldozatává tenni. Meglátása szerint „minden szélsőséges ideológia családellenes; a barna is, a vörös is és a szivárványos is", csak az eszközeik mások, ahogy korábban a személyeket számokká, puszta mennyiséggé – úgy ma fogyasztókká akarják lealacsonyítani.
A társadalmi rend azonban – hangsúlyozta – a családból nő ki, hiszen a családban természetes rend uralkodik, megvan mindenkinek a saját szerepe. Így fogalmazott: „a demokrácia megerősítése szempontjából is fontos a családok megerősítése, hiszen itt tudnak az emberek úgy fölnőni, hogy a demokratikus, másokhoz alkalmazkodó közösségi viszonyokat természetesnek veszik.”
Ezért meg kell óvnunk és erősítenünk a családokat – folytatta gondolatait. Elmondása szerint a családtámogatási rendszer egy határozott értékválasztás következménye. Ezért is volt fontos a kormány számára, hogy igyekezzen elhárítani azokat az akadályokat, amelyek a gyermekvállalás útjában voltak és alakított ki rugalmas, széleskörű családtámogatási rendszert.
Emlékeztetett, hogy a legutóbbi költségvetésben 2309 milliárd forintot biztosítottak a családok támogatására; ez az összeg a 2010-es kormányváltást megelőző legutolsó elfogadott büdzsében alig 960 milliárd volt. A mai sokrétű támogatási rendszer 33 eleme közül húszat az elmúlt tíz évben vezettek be. A javuló demográfiai adatokra, a növekvő gyermekszámra utalva úgy fogalmazott: ilyen megfiatalodó hét hónapja generációk óta nem volt Magyarországnak!
Elmondta, hogy a kormány célja leküzdeni azokat az akadályokat, amelyek egy fiatal elé hárulnak akkor, amikor a családalapításon gondolkozik. Ne legyen ott az akadály, hogyha egyetem alatt akar esetleg gyermeket vállalni, ha több gyermeket akar vállalni, ha második gyermeken gondolkozik, ha nincsen lakása, ha vidéki, ha nagyvárosi, ha kertes házat akar, ha új építésű lakást akar, hogyha ikrei születnek… „A cél, hogy Magyarország tízmillió ember otthona legyen.”
Dr. Molnár Balázs, a KINCS stratégiai elnökhelyettese a kommunista diktatúrák család- és értékrombolását vázolta föl.
Előadását Marx, Engels, Bucharin, Gojhberg ideológusok kulcsmondataival vezette fel. Marx-Engels idézete például, amely szerint a „Szent Család titka a földi család. Hogy az előbbit eltüntessük, az utóbbit kell elméletben és gyakorlatban megsemmisíteni” érzékletesen mutatja a szovjet típusú diktatúra családrombolásának jellemzőit, amely a mindennapi életet kollektív és ellenőrzött, homogén egységként igyekezett kialakítani. A megrázó intézkedések fel akarták számolni a családot, mint a hagyományok, a vallásos és hazafias nevelés utolsó mentsvárát.
Dr. Molnár Balázs felidézte, hogy mind a nemzetszocialista, mind a kommunista diktatúrák erősen család- és egyházellenesek voltak, elsősorban azért, mert azt szerették volna, hogy a rendszer nevelhesse az őáltaluk kiválasztott irányzatokra a fiatalokat.
Mindezeket az elveket hazánk későbbi időpontban, de negyven évig szenvedte el. Az abortusz politikáról szólva elmondta, hogy bár pontos adatok nincsenek arról, hogy hány magzat életét vették el a szocializmusban, becslések ötmillióra teszik ezeknek a meg nem született gyerekeknek a számát, mindezt pedig tetőzték a negyvenes évek kitelepítései, internálásai is.
A rendszer romboló jellegére hozott érzékletes példaként dr. Molnár Balázs a messze földön híres pécsi Angster József és Fia orgona- és harmóniumgyárát hozta fel: miután tulajdonosait internálták, ugyanazon gépek felhasználásával koporsógyárrá alakították át.
Előadását Szent II. János Pál pápa a család erejébe vetett megfogalmazásával zárta: „Az emberiség jövője a család által valósul meg.”
Hajnáczky Tamás, a KINCS kutató-elemzője a cigány családokat érintő szelekciós mechanizmusokat ismertette a Kádár-korszak CS-lakás (csökkentett komfortfokozatú) programjában.
Előadásában bemutatta, ahogyan erőszakkal próbálta beolvasztani a diktatúra a cigányságot úgy, hogy nyelv- és kultúravesztés mellett mindeközben kirekesztette például a telepfelszámolások során a Cs-lakások kiosztásánál. Elmondta, hogy a Cs-lakás, amelynek eredeti célja az volt, hogy a cigánytelepek lakosságát felemelje, a szelekciós mechanizmusok során leginkább a cigány családokat sújtotta. Tényadatok alapján oszlatta el a cigányság Kádár-kori felemelkedésének mítoszát.
Előadása zárásaként Placid atya „Van ám a kereszténység is” gondolatát idézte, amelynek létjogosultsága a cigányságra vonatkoztatva is érvényes.
A kerekasztal-beszélgetésen gróf Nádasdy Borbála írónő, a történelmi Nádasdy család tagja, Nagyné Pintér Jolán, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke és Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a témához kapcsolódó személyes élményeiket és tapasztalataikat osztották meg. Tekintettel a kialakult világjárványra Böjte atya online kapcsolaton keresztül mondta el gondolatait.
Rétvári Bence államtitkár moderálásával a résztvevők elsőként saját családtörténeteiket idézték fel.
Megtudhattuk, hogy gróf Nádasdy Borbála írónő a lepsényi kúriában töltött gyerekkorára, mint csodálatos évekre emlékezik vissza. A negyvenes évek végén családostól telepítettek ki osztályidegenként. Amikor édesapját származása miatt megbélyegezték és megalázták, 12 évesen a családjával együtt börtönbe zárták, majd édesapja zsarolásához használták fel.
Nagyné Pintér Jolán szülei éppen a szovjet munkatáborból hazafelé ismerkedtek meg; az ő gyerekkorát a szülői féltés és a gulágra való visszakerüléstől való félelem uralta. Elárulta, hogy a kommunizmus bűneiről évtizedekig hallgatni kellett.
Böjte Csaba édesapját rendszerellenes versei miatt börtönözték be, „irodalmi elismerést kapott a román Securitatétól”. Születéséről az akkor börtönben raboskodó édesapja úgy értesült, hogy felesége az otthonról küldött csomagba a kis Csaba kitaposott, kék kötött cipőcskéjébe csomagolta a küldött szappant.
Mégis, mindhármuk emlékezése derűt sugallt és bizakodással tekintenek a jövőbe is. Mindannyiuk emlékezetében megmaradt egy-egy olyan felemelő történet, amelyből építkezni tudtak, legyen a megtestesítője egy szigorú iskolaigazgató, egy orvos vagy a Jóisten.
Böjte atya fogalmazta meg a felismerést, hogy a diktatúrának soha nincs értelme. Egy erőszak és gyűlölet uralta kor után „de jó lenne, ha a 21. századra bölcsek tudnánk lenni annyira, hogy jó döntéseket és megoldásokat hozzunk.”
A kerekasztal résztvevői szerint emlékezni és a hiteles történeteket továbbadni kötelességünk.
Kapdebo Ágnes
