Hozzáférhetőségi eszközök

Böjte Csaba: Merjünk a gyerek mellett dönteni!

Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel sok ezer ember ünnepelte a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elindulásának 25 éves jubileumát és a Nem Adom Fel Alapítvány által elindított Jobb Velünk a Világ! rendezvénysorozat 10 éves évfordulóját szeptember 13-án a Budapest Arénában.

A fesztivál közös összefogással valósult meg, hiszen a programban méltán híres és elismert előadók mellett Böjte Csaba atya nevelt gyerekei, barátai, segítői és a fogyatékkal élő fellépők közösen tettek tanúságot arról, hogy a hátrányban élők és a fogyatékos emberek is olyan értékeket hoznak létre és továbbítanak, mellyel másokat is gazdagítanak.

A telt házas jótékonysági koncerten Ákos, Presser Gábor, Edda Művek, Republic, R-Go, Oláh Ibolya, Ferenczi György és még sokan mások közös produkciókat adtak elő a Nem adom fel Együttes tagjaival, szólistáival, valamint a Szent Ferenc Alapítvány gyerekeivel. Csaba testvér hálát adott a nagylelkű támogatásokért és köszönetet mondott a nevelők, orvosok, lelkészek, önkéntesek hosszú éveken keresztül odaadással és szeretettel végzett áldozatos munkájáért, valamint a magyar kormánynak, hogy a Családok Évében a rendezvényre ingyen biztosította a Budapest Arénát.

Böjte atya a szeretet és család fontosságát hangsúlyozta, s arra buzdított, hogy legyen bátorságunk az élet, a gyermek tudatos vállalása mellett dönteni. A jövőt előrevetítve szerinte „A legnagyobb siker az lenne, ha egy év múlva keresztelőkápolnává alakíthatnánk az Arénát, ahol 300-500 gyereket keresztelhetnénk meg. Ha ki mernénk mondani egymásnak, hogy jobb veled a világ.”

A koncert bevételét Csaba testvér otthonaiban felcseperedett fiatalok szakképzésére fordítják. A jótékonysági rendezvényen a Kopp Mária Intézet munkatársai is részt vettek.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem