A magyar családpolitika átlépte a határokat
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás és a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete a Családok éve rendezvénysorozat keretein belül szeptember 8-án, Mosonmagyaróváron, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának Dísztermében és Aulájában rendezte meg a Felvidéki Magyar Családok Fesztiválja elnevezésű találkozóját. A rendezvényen a Felvidékről és számos magyarországi megyéből közel 1000 vendég vett részt.
Köszöntőjében Pataki János, a KCSSZ elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a jövőben is kiemelt feladatának tekinti a gyermekvállalás népszerűsítését. Az elnök szerint ez egy olyan nemzeti ügy, amely mögé minden magyarnak fel kell sorakoznia.
Dr. Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott Böjte Csaba gondolatát idézve hívta fel a figyelmet arra, hogy az élet azért van, hogy odaadjuk. Az élet gyermek nélkül is eltelik, de érdemtelenül – állapította meg a kormánymegbízott. A magyar családpolitika a Köldökzsinór Program elindításával immár átlépte a határokat – jelentette ki beszédében Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke. Arra biztatta a felvidéki magyarokat, minél többen váltsák ki a magyar igazolványukat és éljenek a Köldökzsinór Program nyújtotta lehetőségekkel.
Az elnök asszony köszöntőjében kitért a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra is, melynek keretében csak a Felvidéken 132 bölcsődét és óvodát terveznek átadni a közeljövőben. A kormány 3,5 milliárd forintot fordít ezekre a felvidéki fejlesztésekre. A város nevében dr. Árvay István polgármester, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudomány Kara képviseletében pedig dr. Kovács Attila helyettes dékán köszöntötte a résztvevőket.
Az MKP elnökének levele
A köszöntők sorát Menyhárt József, az MKP elnökének levele zárta, mivel személyesen nem tudott jelen lenni, üzenetét és jókívánságait felolvasták:
Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel és – akadályoztatásom okán távolmaradásomban is – nagy szeretettel köszöntöm a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez és a Családlánchoz csatlakozott tagszervezetek vezetőit, képviselőit: különös figyelemmel köszöntöm a felvidéki civil szervezetek megjelent tagjait, akik aktív szerepet vállalnak a magyar családok, a fiatalság és a gyermekek hagyományos értékek mentén való nevelésében!
Szögezzük le: a Szövetség a Közös Célokért társulás kiemelkedő szerepet vállal ebben a feladatban – munkájuknak köszönhetően a közönség a Felvidéki Magyar Családok Fesztiválján megismerkedhet olyan gyöngyszemeinkkel, akikre méltán vagyunk büszkék: a Csallóköz, a Duna és a Garam mente, Zoboralja és Gömör tájegységének kulturális életével, kézműves és kreatív munkásságával.
A magyar kormány tematikus programjai közül szeretném kiemelni a Családok évét és a Külhoni családok évét, valamint a magyar kormány családsegítő programjai közt a Köldökzsinór Programot, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programot és a Családbarát vállalkozások támogatását.
Miért fontosak ezek az intézkedések a felvidéki családok számára? Hosszasan sorolhatnánk, részletező aprólékossággal elemezhetnénk: de, mivel ez egy köszöntő, így hasznosabb a tömörség! Az anyaország ugyanis, ahogy a neve is mondja, anyaként gondoskodik a Kárpát-medencei magyarság családjáról: ez a gondos törődés az elmúlt évek nemzetstratégiájában nem a szavak, hanem a tettek szintjén valósult meg; elég csak a közel 140 felvidéki óvoda megújulását említeni…
Wass Albert szerint: “Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak útjuk is egy. De ez nem így van. Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.”
A Kárpát-medencei magyarságnak ezer éve egy útja van: az összetartozó, keresztény Magyarország útja. Sikeres rendezvényt, gazdag élményeket kívánok minden felvidéki magyar nevében!
Programok az aulában
A 11:00 órakor kezdődő fesztiválon a felvidéki és mosonmagyaróvári családszervezetek színvonalas kulturális produkciója mellett az érdeklődők az Aulában számos érdekes programon vettek részt. Megtekintették a Soli Deo Gloria – A reformáció öt évszázada című kiállítást, valamint megismerkedtek a felvidéki népviseletekkel babacsaládokon, a búcsi Népviseletes Babamúzeum kiállításán. Emellett számos hagyományos és modern kézműves foglalkozást is kipróbáltak gyerekek és felnőttek egyaránt.
Felvidéki fellépők
A nap folyamán az előadók egészen 21 óráig folyamatosan váltották egymást. A varázslatos színpadi produkciók megkívánják, hogy felsoroljuk a fellépőket, akik a közönség nagy tetszését nyerték el. Alkalmanként a vastaps sem hiányzott, volt, amikor a meghatódás könnyei csillogtak a szemekben.
A felvidéki szereplők közül először Lőrincz Sarolta Aranka lépett fel a díszterem színpadán. A Muskátli gyermeklapban megjelenő verseket, dalokat adta elő az ipolybalogi Péter Tomikával. A Jó ebédhez szól a nóta hangulatát a Bicsakfa Népdalkör Nagymadról jelenítette meg. Majd a nemrég alakult Kerekfüzes Gyermek Néptánccsoport mutatkozott be Búcsról. A Világzenét a Gombocska Énekkar hozta el a közönségnek Szencről. Bemutatkozott a Felvidéki Rockszínház gyermekcsoportja, akiket a csallóközi Zöld Csillag Színtársulat követett musical slágerekkel és gyerek-betétdalokkal.
Dunaszerdahelyről három csoport lépett fel: A rút kiskacsát a Gézengúz Bábcsoport, a # Hashtag című darabot az Új Hullám Színjátszó Csoport adta elő, majd a Sportolj velünk! Akrobatikus Táncklub kápráztatta el a nézőket. Kiváló, közös produkciót adott elő, a testvérvárosi kapcsolathoz méltóan a mosonmagyaróvári Csalogató Néptáncegyüttes és a somorjai Duna Folk Band. A műsort moderntánc bemutatóval a légi Lagúna Tánccsoport dobta fel. A kórusművek világát pedig a Zobor Hangja Vegyes Kar csodálatos énekekkel mutatta be. Duray Miklóssal, a SZAKC elnökével Bögös Sándor műsorvezető a személyes élettörténetéről, azon keresztül pedig a múlt, illetve a jelen fontos társadalmi kérdéseiről beszélgetett: Magán és közéletünk a társadalom tükrében címmel.
Az esti programhoz érve először koncertet adott a Crux Zenekar, amelynek tagjai saját szerzeményeiket adták elő keresztény rock stílusban. Kukolíkné Szendrei Rózsa Rimaszombatból magyarnótákat énekelt és a tartalmas nap zárásaként Lőrincz Roland és Jalsovszky Mónika aranykoszorús nótaénekesek az operett dallamok szárnyain egy kalandos utazásra vitték a közönség kitartó, ezt a programot váró részét.
A fesztivál tombolabevételét, 200 ezer forintot a szervezők a Mosonmagyaróváron hamarosan megnyíló hospice-háznak ajánlották fel.
A rendezvény elérte a célját, amit megálmodói az induláskor megfogalmaztak, miszerint a magyarországi családok lehetőség szerint megismerkedjenek a határon túli magyarság hagyományaival, kulturális életével és azzal, hogyan dolgoznak a hétköznapokban gyerekek, fiatalok, felnőttek vagy idős emberek a magyarságuk megőrzésén.
(Forrás:https://felvidek.ma/2018/09/osztatlan-sikert-aratott-a-felvideki-magyar-csaladok-fesztivalja/)