Hozzáférhetőségi eszközök

Családbarát szülészetek kialakításával növelhető a gyermekvállalási kedv

A kormány szerint a gyerekvállalási kedv növelhető, ha családias környezetet teremtenek és a felesleges beavatkozásoktól mentes, magas színvonalú ellátást biztosítanak a szülészeteken, ezért is hirdették meg márciusban "a családbarát szülészetek" pályázatot - mondta Nagy Anikó egy szakmai konferencián.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) szervezésében tartott, A családdá válás egészségügyi vonatkozásai című tanácskozáson emlékeztetett: a családok évének alkalmából hirdették meg 10 milliárd forintos keretösszeggel a családbarát szülészetek pályázatot.

Ezzel is támogatják a várandósgondozás és a szülésfelkészítés megerősítését, "a bababarát szülészetek" országos rendszerének létrehozását, valamint képzéseket is szerveznek a háborítatlan szülések támogatásáért és az anyatejes táplálás minél szélesebb körű elterjesztéséért. Úgy fogalmazott, mára világossá vált, hogy Magyarország fejlődésének alapfeltétele a fenntartható demográfiai fordulat, ehhez támogatni kell a kívánt és a tervezett gyerekek megszületését. Nemzeti érték és érdek a felnövekvő nemzedék egészségének megőrzése, a betegségek és a halálozások csökkentése, a gyermekvállalási kedv erősítése és a magyar lakosság számának emelkedése - tette hozzá. Ezért a kormánynak is kiemelt célja - mondta -, hogy a családtámogatási rendszer segítségével olyan családbarát környezetet teremtsen, amely vonzóvá teszi a gyermekvállalást.

Nagy Anikó kitért arra is, hogy az elmúlt években országszerte újultak meg a szülészetek és duplájára emelték a leadott anyatejért fizetett összeget, jövőre pedig növelik a meddő párok segítésére szánt forrásokat.

Beneda Attila, az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az európai országok különböző válaszokat próbálnak találni a demográfiai válságra, Magyarország azonban nem a betelepítést választotta, hanem komplex családpolitikával igyekszik válaszolni a kihívásokra. A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy a magyar társadalom munkaalapú legyen és a családok minél erősebb szövetéből álljon - mondta.

Hozzátette, hogy ehhez a társadalom gondolkodását is formálni kell, ezért is nyilvánították 2018-at a családok évévé. Szólt arról is, hogy kutatások szerint az első szülésélmény meghatározza a további gyerekvállalást, ezért is fontos, hogy családbaráttá tegyék a szülészeteket.

Fűrész Tünde, a Kincs megbízott elnöke elmondta: a konferenciát annak alkalmából rendezték, hogy július elsején volt Semmelweis Ignác orvosnak, "az anyák megmentőjének" 200. születésnapja, valamint július 11-én lesz a népesedés világnapja, 1987-ban ugyanis ezen a napon érte el az ötmilliárdot a Föld népessége.

A rendezvényen két, demográfiai szempontból kiemelt témát járnak körbe: a családbarát szülészetekről és a lelki egészség gyermekvállalásban betöltött szerepéről tartanak előadást a meghívottak - ismertette Fűrész Tünde.

Hozzátette, a népesedéspolitika közös nemzeti ügy és ágazatközi terület, amelyben nem csak a családpolitikának, hanem az egészségügynek, az oktatásnak is van szerepe 

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese arról beszélt, bíznak abban, hogy az egészségügyben egyre inkább kulcskérdéssé válik a családbarátság. Megemlítette, hogy jelenleg 19 kórháznak van "bababarát" minősítése, a Magyar Kórházszövetség egri konferenciáján pedig idén először adtak át "családbarát kórházi osztály" elismeréseket, amelyeket 16 osztály kapott meg.

Rosivall László, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke hangsúlyozta: Semmelweis Ignác örökségének megőrzése nemcsak erkölcsi-szakmai kötelesség, hanem "honpolgári büszkeség" is.

forrás: MTI

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem