Hozzáférhetőségi eszközök

NOE-díjjal tüntették ki Fűrész Tündét, a KINCS elnökét

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) támogatása, valamint a magyar családok érdekét szolgáló elkötelezett munkája elismeréseként NOE-díjjal tűntették ki Fűrész Tündét, a Kopp Mária a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökét.

A rangos elismerést Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke adta át, aki ekképpen méltatta a KINCS elnökét: „Fűrész Tünde azon szakemberek egyike, akire egyesületünk mindig számíthatott, bármilyen pozíciót is töltött be. A legelső alkalom óta részt vesz a NOE által szervezett Családszervezetek Konferenciáján, s egyszer sem felejti el meghívni egyesületünket az általa szervezett szakmai programokra. A KINCS vezetőjeként azonban több közös kutatásba is bevonta egyesületünket, s a nemzetközi fórumokon is gyakran képviseljük együtt a magyar családpolitikát. Tünde az, aki az egzakt, kutatásokra, felmérésekre alapozott lábát adja a családokért és a gyermekek megszületéséért folytatott munkának.

Amikor európai kitekintésű adatokra, vagy éppen hazai tendenciákra hivatkozunk, az esetek jelentős részében az ő és csapata munkája áll a számok, adatok mögött. De mindemellett Tünde az, aki akar és tud is kijelölni irányokat, ő az, aki rá tud mutatni fontos pontokra, s ezzel pozitívan befolyásolja a döntéshozókat. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Tünde nem csupán támogatója egyesületünknek, de a barátunk is, akivel nemcsak a szakmai, de a lazább, közösségi programokon is gyakran találkozhatunk. A NOE-díj idén is jó kezekbe kerül. Köszönjük Tünde és gratulálunk!” – zárta laudációját a NOE elnöke.

Szívből gratulálunk az elismeréshez!

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem