Köszönet a szülőknek! – Szülők Ünnepe
Az elmúlt hétvégén került sor az immár hagyományosnak számító Szülők Ünnepére, a Szülők Háza Alapítvány rendezésében a Vasas Sportpályán Budapesten. A rendezvényhez a Kopp Mária Intézet, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Lépjünk, hogy léphessenek fogyatékkal élő családokat segítő alapítvány, a Fiatal Családosok Klubja Alapítvány, a Mozaikcsalád Alapítvány, és a Férfiak klubja csatlakozott partnerként.
Az ünnepet Regős Judit, a Szülők Háza elnök asszonya és Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet Népesedés és Családokért (KINCS) elnök asszonya nyitotta meg. Köszöntőbeszédükben kiemelték a család fontosságát, az összetartozást és azt, hogy milyen nagy szerepük van a szülőknek a gyermek felnőtté válásában. Fűrész Tünde elmondta, hogy 2012-ben nyilvánította az ENSZ június 1-ét a Szülők Nemzetközi Napjává, hogy felhívja a figyelmet a szülők szerepének fontosságára a gyermeknevelésben és méltányolja a szülők élethosszig tartó fáradozásait. A Szülők Napja egységben és együtt ünnepli a szülőket, legyenek akár nagyszülők, örökbefogadó szülők, nevelőszülők, nagycsaládos vagy egyedülálló szülők. A rendezvény célja a szülői hivatás ünneplése, a szülők köszöntése és elismerése. Fontos tudatosítani mindenkiben, hogy a szülői hivatást egy életre választjuk, ami egyrészt rengeteg örömet okoz, másrészt viszont nem hagyható abba a nehézségek ellenére sem. Kiemelt figyelmet, tiszteletet és megbecsülést érdemel minden szülő, hiszen szülőnek lenni egy kiváltságos hivatást jelent.
A megnyitóbeszédek után a családszervezetek képviselői köszöntették a megjelent családokat, majd elmondták, hogy a nap folyamán milyen témák kapcsán tudnak a szülőknek tanácsokat adni. Az ünnepségen tiszteletét tette a rendezvény helyszínéül szolgáló Vasas Sportklub elnöke, Markovits László, illetve a Szülők Háza Alapítója, dr. Kemény Dénes is.
A rendezvényen számtalan izgalmas és érdekes foglalkozás, játszósarok, kézműves programok, szappanbuborék show, póni lovaglás, arcfestés és csillámtetoválás várta a gyerekeket. Amíg a gyerekek játszottak, a szülők számára kikapcsolódást biztosított a Rossmann Magyarország Kft. által biztosított kóstoló és sminktanácsadás, illetve a kötetlen beszélgetés a szakemberekkel. Az ünneplést a támogatók sokasága által felajánlott családi ajándékok átadása zárta.