Hozzáférhetőségi eszközök

Június harmadik hétvégéjén az apákat ünnepeljük

Magyarországon az apák egyre aktívabb szerepet töltenek be a családokban, a gyermekek nevelésében. Az apai jelenlét nemcsak a gyermekek, de a férfiak számára is testi-lelki egészségvédő tényező. Ma már sokkal több gyermeknek adatik meg, hogy mindkét szülőjével együtt élhet, hiszen több gyermek születik házasságban, és csökkent a válások száma.

Az Apák Napja az Egyesült Államokból terjedt el, ahol először egy édesapja által felnevelt nő kezdeményezte a megünneplését 1909-ben. Az Apák Napja aztán 1972-től vált hivatalos ünneppé a tengerentúlon. Magyarországon 1994-ben indítottak mozgalmat az Apák Napja bevezetésére, és ma már egyre többen ünneplik hazánkban is az apákat, leginkább a fiatalabb korosztály körében.  

A gyermek fejlődésében, személyiségének formálódásában nagy szerepe van az apaképnek, a későbbi életet jelentősen befolyásolja az édesapával való viszony. Kutatások bizonyítják, hogy az aktív apai jelenlét a gyermekek és az apák életminőségét is javítja, több a boldogabb és elégedettebb az együtt élő apák és gyermekeik között. Míg régen főként a család eltartása és védelme volt a legfontosabb szerepe egy férfinak, napjainkban már egyre többen vesznek részt a gyereknevelésben és a kisgyermekek ellátásában, manapság nagyjából a kisgyermekes apák háromnegyedére jellemző ez a hozzáállás.

Ma már - a KINCS felmérése alapján - a szülések 60 százaléka apás szülés, és ezekben az esetekben az édesanyák általánosságban pozitívabb szülésélményről számolnak be. A növekvő apai jelenlét és támogatás a várandósság és a szülés idején, de később, a kisgyermek gondozása során is jól érzékelhető. 2012 óta több mint tízszeresére nőtt a gyermekgondozási díjban részesülő férfiak száma. 

Örömteli folyamat, hogy egyre több gyermek születik és él olyan családban, amelyben mind a két szülő jelen van. 2015-höz képest közel másfélszeresére nőtt a házasságban születő kisbabák aránya. Korábban a gyermekek fele (52%), ma már közel háromnegyede (70%) olyan családba születik, ahol házasok a szülők. Ez rendkívüli növekedés, ami Európában egyedül csak Magyarországon történt meg az elmúlt években, ezzel az Unió átlaga fölé emelkedett a házasságon belüli szülések aránya hazánkban.  

2010 óta megduplázódott a házasságkötések száma, és a közel 40 százalékos csökkenéssel hat évtizedes mélypontra esett vissza a válások száma. Ezen kedvező folyamatoknak köszönhető, hogy mára már közel százezerrel csökkent az egyszülős családok száma, azaz egyre több gyermeknek adatik meg, hogy mindkét szülőjével együtt éljen.    

Az Apák Napja kiváló alkalom arra, hogy még inkább hangsúlyozzuk: a család úgy lesz erős, ha abban a férfiak és a nők kiegészíti egymást, megosztják a családi teendőket és mind a ketten részt vállalnak a gyermekek felnevelésében.

Isten éltesse most az apákat!

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                           

www.koppmariaintezet.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem