A KINCS Módszertani klub második ülésének előadó vendégei Prof. Dr. Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, a Közpénzügyi és Államháztartási Intézet vezetője, valamint Dr. Tatay Tibor, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense voltak.
A magyar nemzet jövője a gyerekeken áll, ezért a legfontosabb feladat a kedvezőtlen demográfiai helyzet megváltoztatása, a magyar kormány pedig az utóbbi években ezen dolgozik - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a vajdasági Palicson, ahol 80 külhoni magyar családnak adták át elsőként a babacsomagokat. Fontos, hogy mindenhol minél több gyerek szülessen, ehhez pedig az kell, hogy a társadalom felfogása alapvetően átalakuljon. A kormány feladata pedig az, hogy minél több olyan intézkedést hozzon meg, amelynek köszönhetően formálható a szülők véleménye, illetve olyan kedvező társadalmi, gazdasági és politikai körülmény jöjjön létre, hogy az emberek akarjanak is minél több gyereket vállalni. Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész Kárpát-medencére vonatkozik - tette hozzá.
2019. március 11-13. között rendezte meg a lengyelországi Torun városának Nicolaus Copernicus Egyeteme a családoknak nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos első nemzetközi konferenciáját. A konferencián felszólalt Ignacio Socias, az International Federation for Family Development (IFFD) elnöke és a KINCS vezető elemzője, Székely András is.
Az intézmény létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást szerdán tudományos konferencia keretében írták alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az intézet és az egyetem képviselői.
Vidám hangulatban zajlott a legutóbbi, férfiakról szóló, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szervezésében zajló KINCS Est. A házigazda Süveges Gergő, a beszélgetőtársai Kautzky Armand színművész és Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója voltak.
2019. március 11-én kezdődött meg New Yorkban az ENSZ Nők Helyzetével foglalkozó Bizottságának 63. ülésszaka. A találkozón Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár vezette magyar kormányzati delegáció mellett a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), a Magyar Női Unió, az Egyszülős Központ, valamint a Szülők Háza Alapítvány képviselői is részt vettek.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.