Hozzáférhetőségi eszközök

Maradjunk együtt! - a KINCS Házasság heti rendezvénye

A házasság értékes KINCS – mondta Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) „Maradjunk együtt!” című rendezvényén, amelyet a Házasság hete alkalmából tartottunk. A KINCS elnöke hozzátette, hogy a magyarok házasságpártiak, amit jelez, hogy a házasságkötések száma megnőtt az elmúlt évtizedben. A házasság támogatása egyben a családok támogatását is jelenti, és ez az út a demográfiai fordulathoz – tette hozzá.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a házasság boldogságot, kiszámíthatóságot jelent és ezt a magyar kormány is biztosítani akarja. Szeretnék fenntartani a családbarát ország eszméjét, ahol a támogatási rendszer minden élethelyzetben segít, jelenleg is több mint 30 intézkedés szolgálja ezt. Elmondta, a jó házasság receptje, a négy „h”: hit, hűség, humor, hallgatás.

Dr. Rövid Irén, a KINCS szakpolitikai elemzési vezetője előadásában kitért arra is, hogy a 30 év alattiak szerint a másikkal és a magukkal szemben támasztott túlzott elvárások okai leginkább annak, hogy ha valaki nem találtja meg a megfelelő párt. 

A rendezvényen bemutattuk a KINCS kiadásában megjelent „Maradjunk együtt! Válás vagy változás?” című könyvet, amelyet Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke írt. A kötet a házasság útvesztőiről, nehézségeiről és boldog pillanatairól szól. „A jó házasság minden, csak nem szerencse kérdése. A jó házasság nem kevesebb, mint művészet! Vallom, hogy a jó házasság tanulható!” – állítja a szerző.

Az esemény kerekasztal-beszélgetéssel zárult, ahol a könyvben szereplő párok, Nyári Károly, Prima díjas előadóművész és felesége, Nyári Edit, illetve Király Tamás, a King Music Management managere és felesége, Király Gabriella osztották meg gondolatikat a házasságról.

Nyári Károly és felesége, Nyári Edit 43 év ismeretség után 40 éve házasodtak össze, két lányuk és két unokájuk van, az egyik 3, a másik 1 éves.

A könyvbemutatón Károly elmondta, hogy a jó házasság titka elsősorban a szeretet és a szerelem, viszont nagyon fontos a tolerancia is – amit nem nap mint nap, hanem inkább percenként kell gyakorolni. Felesége – aki a produkciós irodáját vezeti és az ő fellépéseit segíti – biztos hátteret nyújt számára, támogatja a munkában is.

Edit megerősítette, hogy a közös munka plusz töltet, ajándék, adomány az életükben. Beszélt arról is, hogy a mindennapi problémák megoldásához - amelyeket soha nem szabad a szőnyeg alá seperni - nagy segítséget nyújt a feltétel nélküli szeretet, az empátia, az önismeret és a másik ismerete is.

A Prima díjas előadóművész azzal zárta gondolatait, hogy az életet ugyanúgy alkotni kell, mint egy dalt.

Király Tamás és felesége, Király Gabriella 45 éve ismerik egymást, 38 éve házasok. Három gyermekük és két unokájuk van, egy 3 és egy 6 éves fiú.

A rendezvényen a Király házaspár elmondta, hogy amikor kiszakadtak Magyarországról, összezártak, még inkább összefogtak és ez erősítette a kapcsolatukat. A mai napig is tudnak meglepetéseket, izgalmat okozni egymásnak.

Gabriella szerint jó párt választani tudni kell, de fontos, hogy mind a ketten megtartsák önmagukat és próbáljanak meg egyenlő felek lenni, közös célt találni. Tamás hozzátette, hogy gyermekeiket nagyon kritikusan nevelték, próbáltak ők lenni az első „zsilip” még a nagyvilág előtt.

Mindketten megerősítették, hogy néha a kisebb dolgokon is össze tudnak veszni, de amikor valami igazán nagy probléma van, akkor mindig összefognak.

A „Maradjunk együtt! Válás vagy változás?” e-book elérhető a KINCS e-könyvesboltjában: https://konyvtar.koppmariaintezet.hu/?product=regos-judit-maradjunk-egyutt-valas-vagy-valtozas&lang=hu  


A rendezvényen bemutatott „Nekünk a házasság” kisfilmek megtalálhatóak a KINCS YouTube csatornáján:

Nagy-Vargha Zsófia és Nagy Zoltán: https://www.youtube.com/watch?v=hqpjG-dhlYY&t=3s
Hamar Donát és Hamar Noémi: https://www.youtube.com/watch?v=DsIUuLVa4G4
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás: https://www.youtube.com/watch?v=-ab-ZpL3etw

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. // www.koppmariaintezet.hu


A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem