Átadták az idei Kopp-Skrabski-díjakat

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány másodszor hirdette meg a Kopp-Skrabski-díjat, amelyet ünnepélyes keretek között június 4-én adtak át az alapító Kopp Mária nevével fémjelzett intézetben, a KINCS-ben (Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért).

Az esemény moderátora, Földi-Kovács Andrea ismertette: az alapítvány célja a Kopp-Skrabski-díjjal felhívni a figyelmet azokra a személyekre és házaspárokra, akik kiemelkedő tevékenységet végeznek a társadalom lelki egészségéért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért. A jelölés majdnem egyenrangú magával a díjjal, hiszen nagyon értékes munkát végző személyek és házaspárok kerültek a jelöltek közé, ezért a zsűri nehezen tudott a nagyszerű jelöltek közül választani – tette hozzá. Elmondása szerint a kuratórium döntése alapján egy személyt és egy házaspárt díjazott, mindkét esetben 500.000 Forinttal. Ezenkívül egy személy és egy házaspár közönségdíjban is részesül, melynek díja nyertesenként 300.000 Forint. A jelölési időszakban – április 20. és május 20. között – bárki javaslatot tehetett a pénzjutalommal járó díjak odaítélésére.

Skrabski Fruzsina a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke megnyitó beszédében elmondta: nagyon megtisztelő, hogy ilyen sokan érdeklődnek a díj iránt és nagyon boldog, hogy ennyi értékes ember van Magyarországon, aki tevékenységükkel tulajdonképpen szülei munkásságát folytatják. Ő is elmondta: a jelöltek bármelyike megérdemelte volna a díjat, hiszen mindannyian kiemelkedő munkát végeznek a családokért. 

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke Kopp Mária integráló személyiségéről, mérhetetlen elkötelezettségéről, nyitottságáról és férjével és alkotótársával, Skrabski Árpáddal való szoros és megbonthatatlan egységéről, szövetségéről beszélt. Üdvözölte az intézet és az alapítvány közötti szoros együttműködést, amelyhez nem csak a Kopp-Skrabski házaspár szakmai, szellemi, hanem emberi, lelki örökségének továbbvitele is alapul szolgál. Bemutatta az intézet által kiadott, KAPOCS nevű szakmai folyóirat Kopp Mária emlékének szentelt első számát, amelyben Kopp Mária korábbi munkatársainak tanulmányai olvashatók. 

Dr. Purebl György, a Kopp-Skrabski-díj zsűrijének társelnöke szerint lehetetlen pár mondatban méltatni a házaspár munkásságát, mert olyan szerteágazó és gazdag hagyatékot hagytak maguk után, amit nagyon nehéz röviden összefoglalni. Kopp Mária munkásságának fő üzenete, „zászlóshajóra”: a társadalmi-gazdasági tényezők a lelkiállapoton keresztül hatással vannak az általános egészségi állapotra és az általános közérzetre, jóllétre, testi betegségekre. Elmondása szerint Kopp Mária munkásságából kiderül, hogy a jó emberi kapcsolatok – legyen szó párkapcsolatokról vagy közösségekről – gyógyító erejűek, azaz akik jó kapcsolatban élnek, hosszabban maradnak egészségesek és azok a közösségek, amelyekben magas a társadalmi tőke, egészségesebben működnek és tovább maradnak fent. Tulajdonképpen bármilyen területre tévedünk a munkásságukban, ugyanoda jutunk: az emberi kapcsolat az, ami tulajdonképpen az emberi közösség motorja, kovásza, megőrzi az embereket a jövőnek és hozzásegít a gyermekek megszületéséhez is – emelte ki. Elárulta: huszonkét éven át napi szinten találkozott Kopp Máriával, gyakorlatilag annyit, amennyit otthon, édesanyjával töltött. A professzor asszony nyitottságát, előítéletmentességét, kiemelkedő elfogulatlanságát méltatta, aki képes volt teljesen különböző állásponton lévő embereket egy asztalhoz ültetni. Hangsúlyozta: nemcsak a tudományos szempontok voltak fontosak számára, hanem az emberi kapcsolatok is. Ezt a feltétel nélküli elfogadást kellene gyakorolnunk a hétköznapokban. Ez egy nehéz feladat, de Kopp Mária igazolja, hogy nem lehetetlen – tette hozzá. 

Az előző felszólalókhoz csatlakozva Dr. Engler Ágnes, a zsűri másik társelnöke is elmondta: a jelölés egyenrangú magával a díjjal, hiszen a zsűri nehezen tudott a nagyszerű jelöltek közül választani. Vannak, akik a saját munkájukhoz hozzátéve tesznek többet az átlagnál. Szerencsés ember, akinek a foglalkozása a hivatása is; és még szerencsésebb az, akinek ez látszik is – emelte ki. Hozzátette: a jelöltek mindegyike a foglalkozásukhoz kapcsolódóan kaptak jelöléseket, tudnak olyan pluszt beletenni a munkájukba, amit a környezetük felismer és hitelesnek tart. A kiírásban szerepel az, hogy hosszú ideje tevékenykedik a családok boldogulásáért, és ez minden jelöltre igaz – hangsúlyozta. És vannak, akik nem a foglalkozásukhoz kapcsolódóan tesznek a magyar családokért, hanem egyedül vagy együtt ketten egy új területekre tévedve ismerték fel a segítés szükségletét. Bibliai parafrázisra hivatkozva („ne gyűjtsünk a földön magunknak kincseket”) így fogalmazott: aki a családokkal foglalkozik, az biztosan jó helyre gyűjtik a kincseket. 

A díjazottak

A Kopp-Skrabski-díjak odaítélésre bárki javaslatot tehetett, amelyeket a díj kuratóriuma bírált el. A tíz jelölt személy és házaspár közül a zsűri végül Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeutát, valamint Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművészeket díjazta.

A díjazott pár- és családterapeuta saját magánéleti példáján és munkáján keresztül is mérhetetlenül sokat tesz a házasság, a gyermekvállalás és a család értékének megerősítéséért és megtartásáért. Vallja, hogy a szeretetkapcsolatok jobbá tételére az embereknek rengeteg eszköze van, ő pedig azt tekinti feladatának, hogy ezeket kutassa és tanítsa. 

A díjazott házaspár alkotásait a népi kultúra és a hagyományok tisztelete, illetve az alkotás és egymás szeretete hatja át. A közös munkájuk eredményeként gyönyörű, népi, faragott bútorok kerülnek ki a kezeik közül. Ezzel összefüggésben komoly néprajzi kutatómunkát és hagyományőrző tevékenységet is végeznek, tanfolyamokon keresztül igyekeznek továbbadni az általuk megszerzett és megőrzött tudást. 

A zsűri díján kívül a közönség véleménye is számított. A jelölt személyek közül közönségdíjban részesült Sződy Judit négygyermekes szoptatási tanácsadó, valamint Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és felesége, Nagy Judit kardiológiai asszisztens. 

A díjazott tanácsadó kedves személyisége és szakértelme hatalmas erőt ad az anyukáknak. A szülőknek több száz fős Facebook-csoportot hozott létre a könnyebb kommunikáció és tanácsadás érdekében, miközben a kórházon belül is sokat tesz az anya- és bababarát megoldásokért. Újságíróként cikkeivel is segíti a szülőket. 

A díjazott házaspár négy gyermeke felnevelése mellett házasságuk kezdetétől fogva nagy hangsúlyt fektetnek a következő generáció nevelésére és lelki-szellemi támogatására. Mindig igyekeztek példájukkal és személyes és szakmai tapasztalataikkal segíteni a rájuk bízottakat. Missziójuknak tekintik a fiatal házasok és jegyesek tanítását, a házassági létforma megőrzését. Eközben figyelmet szentelnek a kommunikáció és konfliktus-megelőzés területeire is.

A négy díjazotton kívül elismerésben részesül Benkő Ágota, szociális szervező. Ötgyerekes édesanyaként alapító tagja volt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, majd nyolc évig annak elnökeként dolgozott. Ezután a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetség elnöke, majd az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója lett, ezt követően a Népesedési Kerekasztal koordinátoraként dolgozott. Szolgálata során mindig a családbarát társadalom szükségességére hívta fel a figyelmet. Sokszor elmondta, hogy a gyermekbarát társadalom megteremtése nem elsősorban a pénzen, hanem a szemléleten és az értékrenden múlik.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem